Vendégeskedés a Tanító- és Óvónőképző Karon

A​ Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék​ edukációs helyszínek​et​ kutat​ó munkatársa​ként külön öröm volt számomra a Tanító- és Óvónőképző Kar meghívása, amelynek a Gyermeknevelés című online folyóirat bemutatásának apropóján tehettem eleget. A 2013-ban induló  szakmai webes kiadvány Dr. Mikonya György (felelős kiadó) és Dr. F. Lassú Zsuzsa (főszerkesztő) tervei szerint évente 3-4 alkalommal jelenne meg és egy-egy aktuális oktatási témát jár körül. A folyóirat mellett bepillantást nyertünk a karon zajló tudományos munkába, sőt néhány különleges helyiséget is megnyitottak előttünk – ami egy környezetpszichológus számára külön értékkel bír. A találkozó során több olyan ötlet is felmerült, ami előrevetíti a Gazdaság- és ​K​örnyezetpszichológiai Tanszék és a vendéglátók együttműködését. Köszönjük a lehetőséget!
Lippai Edit, oktató

Környezetpszichológiáról rádióműsorban!

Dúll Andreát környezetpszichológia aktuális kérdéseiről kérdezte Fábri György a Fuga Rádióban  április 16-án. Az adás a weben meghallgatható, illetve webkamerán is követhető: http://www.fugaradio.net/

Tanszékünk tagja lett a Virtuális Erőmű Program Tanácsadó Testületének

2013. március 6-án a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnap alkalmából második alkalommal díjazták az ország energiatudatos és energiahatékony vállalatait, az Országgyűlés fenntartható fejlődést szolgáló testületeinek védnöksége alatt – a tudományos élet, a
szakigazgatás, a társadalmi szervezetek és mentor vállalatok összefogásával, a vállalkozások energiatudatosságának elősegítése érdekében meghirdetett Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat díjátadóján. A Parlament Gobelin termében a pályázat elmúlt éves tapasztalatairól, a pályázat eredményeképpen létrejövő társadalmi és gazdasági haszonról számolt be Dr. Szili Katalin, az  Országgyűlés volt elnöke, a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnöke, Fürjes Balázs Zoltán, a Virtuális Erőmű Program Nonprofit Kft. igazgatója és Gáspár Attila, a Virtuális Erőmű Program (http://virtualiseromu.hu/virtualis-eromu-programtm) programvezetője. A díjak átadásán után sor került a Virtuális Erőmű Program Tanácsadó Testületének kibővítésére: ettől a naptól fogva a Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék is a Tanácsadó Testülethez tartozik. Az erről szóló dokumentumot a tanszék vezetője, Dúll Andrea vette át Fürjes Balázs Zoltántól, a Virtuális Erőmű Program Nonprofit Kft. igazgatójától.
(http://virtualiseromu.hu/az-elen-jaro-vallalatok-mellett-intezmenyeket-es-szakembereket-is-dijaztak-a-parlamentben-az-energia).

Faragó Klára és Kádi Anna írásai a HVG extra PSZICHOLÓGIA 3. magazinban

ppkA Gazdaság- és Környezetpszichológia Tanszék munkatársainak jelent meg írása a HVG extra PSZICHOLÓGIA 3. magazinban.   Faragó Klára A választás művészete című tanulmányát, valamint Kádi Anna vezetői döntésekkel kapcsolatos írását jelentette meg a HVG tematikus magazinja.

Lippai Edit a KorTárs című műsorban

Iskolaépületekről és környezetpszichológiai jellemzőikről kérdezték Lippai Editet, a Gazdaság- és      Környezetpszichológia Tanszék munkatársát, aki a TÁMOP 3.1.1 – 6.7.2 számú, “Tanító Tér” néven ismert kutatási  projektben a környezetpszichológiai szemléletet képviselte. A KORTÁRS című műsor 2013. január 21-i adása ezen a  linken tekinthető meg: http://videotar.mtv.hu/?k=kort%C3%A1rs
A Tanító Térről kiadványai elérhetők itt:
További információk a projekt aktualitás eseményeiről:

Tudós Klub összefoglaló

Az Egyetem Youtube-csatornájára felkerült a februári Tudós Klub-ról készített összefoglaló, mely során a relativitás témaköre került megvitatásra. A beszélgetésben részt vett tanszékünk vezetője, Dúll Andrea is. A beszélgetés az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.youtube.com/watch?v=ED–PpT25vE

Sikeres döntéshozatal – adaptív kockázatvállalás

Faragó Klára Sikeres döntések – adaptív kockázatvállalás címmel vezeti a TÁMOP-pályázat egyik kutatócsoportját. Hogyan kapcsolható össze a gazdaság és a pszichológia? Faragó Klára egyetemi tanárral készült interjú teljes terjedelemben elolvasható kari honlapunkon:
http://www.ppk.elte.hu/2012/01/16/sikeres-dontesek-adaptiv-kockazatvallalas/